Amikor úgy döntöttem, hogy otthon maradok, nem csak az anyagiak lebegtek a szemem előtt, bár nem lebecsülendő volt a szerepe. Azért is akartam ezt, mert egy kicsit belefáradtam a munkába, és mielőtt teljesen kiégtem volna, úgy gondoltam, jól fog jönni egy kis szünet. Másrészt pedig mindig is hangoztattam, hogy gyereket úgy érdemes vállalni, ha mindkét szülő otthon van vele, ez a legjobb megoldás mindenkinek. És ha nem csak beszélni akarok, akkor itt volt a remek lehetőség.

Persze, miután elhatároztuk, hogy akkor maradok itthon, próbáltam többet kihozni az egészből, és eltöprengtem rajta, hogy mit is adhat nekem ez az egy év azon túl, hogy nem járok be dolgozni. És arra jutottam, hogy két dolgon nagyon jó lenne változtatnom, és ez most egy remek lehetőség lesz erre. Egyrészt, kevesebbet kellene a neten lógni, és csak úgy elcseszni az időt böngészéssel. És a gyerek pont olyan, aki megköveteli magának a teljes figyelmet.

Másrészt jó lenne egy kis türelmet tanulni, nem felcsattanni mindenen egyből. Nincs sok tapasztalatom, de azt már most látom, hogy mindenféleképpen türelmesebbnek kell lennem, még annál is, amennyire most magamra erőltetem. Mint a buddhista mandaláknál, bármit is teszek, újra és újra előről kell kezdeni a végtelenségig.

Nem tudom, mi valósul meg ebből a két tervből, meg úgy eleve, milyen jellemváltozáson (direkt nem írok fejlődést, ki tudja, mi lesz a vége) fogok átmenni, mindenesetre régen változott meg ennyire radikálisan a világom.